Az első menzeszem - 3 kendőzetlen vallomás
Hónapról-hónapra kiárad a vérvörös Niagara…nagylány lettél, érzed, igen újra…Na de milyen volt legelőször menstruálni? Van, akinek halálkínos, másnak várva várt egyeseknek pedig kifejezetten emlékezetes élmény volt az első piros betűs nap.

3 nő kendőzetlen őszinteséggel írta meg nekem a legelső menzesz élményét.

babak3.jpg

Luca (17): „Rém ciki volt, emlékszem 13 éves voltam és pont a suliban jött meg.  Óra közepén egyszer csak azt éreztem, hogy átázott a bugyim. Nem szóltam a tanárnak, csak tűkön ülve vártam, hogy kicsengessenek, és rögtön szaladtam is a mosdóba. Ijesztő volt látni a vérfoltot a bugyimon. Anya és több barátnőm is mesélt már a menstruációról, de azt hittem, kevesebb vér jön ilyenkor. Szerencsére egy ideje már hordtam magamnál betétet, így volt mihez nyúlni. Bár amikor először beleraktam a bugyimba, nem rögzült jól, mivel már átáztam. Eszembe jutott, hogy a 7. órám tesi lesz és egyből beparáztam. Mi lesz, ha futás közben kiesik? Egyik barátnőm tanácsolta, hogy kössek egy pulóvert a derekamra. Végül hálistennek nem történt ilyen, de sosem felejtem el azt a tesit. Nagyon stresszes volt az egész. Azóta már több évnyi tapasztalattal a hátam mögött jó betétekkel többé nem kell tartanom attól, hogy bármi elcsúszik vagy kiesik odalent.

Te sem akarsz úgy járni, mint Luca? Átázó és csúszkáló betétek helyett keresd a drogériákban ezeket!

Dóra (20): „Egyik év végén többnapos kirándulásra vitt minket az osztályfőnökünk. Kicsit fájt a hasam, és először nem tudtam miért, de próbáltam nem foglalkozni vele. Aztán egy pisilés után észrevettem, hogy véres lett a wc-kagyló…Nem estem kétségbe, rögtön tudtam mi ez és ez meg is magyarázta a hasfájásom. Szóltam az Ofőnek, aki tök jófej volt, és adott néhány betétet. Örültem, hogy végre nekem is megjött, mert 14 éves voltam és egy csomó barátnőm már menstruált. Szerencsére még így is simán végig tudtam csinálni a túrákat, bár picit zavaró volt a betét a lábam között.”

Nem szeretek én sem „befülledt pelenkában ázni” egész nap, de vannak már olyan betétek, amik amilyen brutál erős nedvszívók, éppolyan vékonyak is emellett. Hogy ez, hogy lehet?... Próbáld ki őket itt!

Ildi (24): „A szüleim elváltak már 12 éves koromban, és éppen apukámnál töltöttem a hétvégét, mikor megjött a menzeszem. Nagyon kínosan érzetem magam, mert sosem volt olyan a kapcsolatom apukámmal, hogy ilyeneket megosszak vele, ezért inkább az új párjához fordultam. Mikor szóltam neki, hihetetlenül aranyos és megértő volt. Elmentünk együtt a boltba, és megmutatta nekem miket érdemes választani, miből, melyik vált be neki. Nagyon hálás voltam ezért, mert én biztosan elvesztem volna annyi féle betét meg tampon volt ott a polcon. Hazafelé útba ejtettünk egy cukrászdát és beültünk sütizni meg beszélgetni. Tulajdonképpen ez hozott minket össze, mert előtte nem igazán nyitottam felé. Így visszagondolva már örülök, hogy így alakult az első mensim.”

A legtöbb első menstruáló lánynak az elején fogalma sincs arról, hogyan kell helyesen felhelyezni egy tampont vagy egy intimkelyhet. Éppen ezért se tampont se kelyhet nem ajánlottam most, hanem azt a márkát, az intimbetétek közül, ami pont nekik lehet jó, mert kipróbáltan bírja az egész napos strapát, sőt talán még kevesebbszer is kell cserélni.

A bejegyzés trackback címe:

https://intimpiri.blog.hu/api/trackback/id/tr8115980092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Intim Piri

Üdv Intim Pirinél! :) Ebben a blogban mindenről szó lesz, ami vörös és forró, azaz menstruáció. Tapasztalati úton fogjuk körbejárni a nőt, a ciklust, a menzeszt, és mindazt, ami ezek mögött van, vagy lehet. Menstruációs kehely, intim higiénia, tapasztalatok a gyakorlatból, hormonális kérdések, ciklus, punci, méhnyak nyák, első és utolsó menzesz, body shaming, body-pride stb stb.... Kövess itt és facebookon, instán is. Ha van véleményed, beszélgessünk! :) Puszi, Piri<3

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

7 fun facts (2) anyák és tinik (1) anya lánya viszony (1) aquatampon (2) átszellőző intimbetét (1) a jó intimkehely (4) barnázás menstruáció után (1) beszámoló (1) beszéljünk a hüvelygombáról (1) Biointimo (2) candida (1) covid (1) COVID19 (1) Covid oltás mellékhatásai (1) Covid vaccina és a menstruáció (1) Covid vaccina mellékhatása (1) cup (1) diéta (1) elsőmensi (1) elsőmenstruáció (1) étkezés (1) fádalom (1) feleletválasztós (1) felvilágosítás (1) fogyókúra (1) free bleeding (1) fürdő (1) hangosinterjú (1) hirtelen hízás (1) hízás (1) hogy menstruálj betéttel tesiórán (1) horvátország (1) hulladékmentes (1) hulladékmentesen (1) hüvely (1) hüvelygomba (2) huvelygomba (1) hüvelyszárazság (1) intermittent fasting (1) intim (7) intimbetét (10) intimhigiénia (8) intimitás (3) intimkehely (11) intimkehely felmérés (1) intimpiri (3) intimtölcsér (7) intim betét (1) intim felvilágosítás (1) intim fertőzés ellen (1) intim kehely (5) intim tölcsér (6) intmbetet (1) karácsony (1) kehelytampon (6) kevés menzesz (1) kevés menzesz okai (1) kevés menzesz oka (1) kezelhető nemibetegség (1) Kis Fekete Barátnő (1) kitöltős teszt (1) konzervatív (1) környezet (1) különleges alkalom varázsa (1) liberális (1) megjött (1) méhnyak (1) méhszáj (1) melegítőtapasz (1) melody cikke (1) Melody cikke (1) mensi (10) mensikehely (3) menstruacio (9) menstruáció (22) menstruációskehely (2) menstruációs betét (2) menstruációs csésze (5) menstruációs hízás (1) menstruációs kehely (7) menstruáció késése (1) menstruáció után barnázás (1) menstruáció vaccina (1) menstruácó (1) menstrual cup (1) menzesz (6) menzesztapasz (1) menzesz téma (2) menzesz után barnázás (1) méretválasztás szempontjai (2) mialapján (2) miért nem jön meg (1) mitol keshet a menzesz (1) mitől késhet a menzesz (1) moshatobetet (2) moshatóbetét (2) mosható betét (3) mosható intimbetét (4) mosható tisztasági betét (1) mosibetét (3) mosibetet (3) nem jön meg (1) nőgyógyász (1) nőiciklus (1) nőidolgok (1) nőifánk (1) nőiség (1) nőititok (1) női ciklus (1) nyaralás (1) nyaralási baki (1) ökolányok (1) óvszer (1) pamuttampon (3) Poppy Pads (2) puncitéma (1) Rossman (1) rossmann (1) rossmann magyarország (1) rossz cukoranyagcsere (1) rossz emlék (1) rozina (1) sikersztori (1) std (1) sulis para (1) szabad vérzés (1) szárnyasbetét (1) személyes élmény (1) szex (1) szexy alkalom (2) szex menstruáció alatt (1) szex menzesz (1) szövetbetét (2) szűz (1) szüzesség (1) szüzesség elvesztése (1) tabu (1) tabutéma (1) tampon (6) tampon használat (4) tampon teszt (1) tampon vagy betét (1) tampon vs kehely (4) tapasztalat (1) (1) tesióra (1) tesióra para (1) testnevelésóra (1) the birds and the bees (1) TLB mini (1) tökéletes kehely (1) TSS (2) ünnepnap (1) utazásitipp (1) vagina (1) védekezés (1) vér (1) veszély (1) villáminterjú (1) virágok és méhecskék (1) vizesedés (1) vízvisszatartás (1) vörös stoptábla (1) zerowaste (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása