Intimkehely szülés után? - Beszámoló
Kingának (28) bevált! Olvassátok a tapasztalatait.

Kingát, akivel egy gimnáziumba jártunk, és a kórusban is egymás mellett álltunk, évek óta nyaggattam, hogy próbálja ki az intimkelyhet. Most eljött hát a történelmi pillanat, mert írt nekem a napokban, hogy végre megtört a jég, és beszerezte az első kelyhét!

Madarat lehetett volna velem fogatni, ahogy olvastam az olvadozását az intimkehelyről. Akkora ódákat zengett róla, annyira lelkes volt, hogy gondoltam, másnak is hasznos lehet a tapasztalata. Meg is kértem Kingát, hadd tegyek közzé néhány email-részletet a blogomban .  Beleegyezett, mert mostmár szerinte is minden nőnek ismernie kellene az intimkelyhet.

Íme egy részlet Kinga(28) e-mailjéből:

„Szia Piri, Fanni baba már átalussza az éjszakát, úgyhogy én se vagyok egészen zombi.  Ígértem, hogy megírom neked a tapasztalataimat az intimkehelyről. A pocakos korszak előtt is nézegettem márezt a kis eszközt éppen a te tanácsodra, de aztán jött a baba, én meg elfelejthettem a mensit hónapokra., Most viszont hálaistennek minden visszaállt a régi kerékvágásba, így beszereztem egy nagyobb méretű intimkelyhet, és először próbáltam ki éles bevetésen.

Piri, ez valami csodálatos! :)) Levágtam az intimkehely szárát, mert a kehely test így passzolt tökéletesen. Szinte észre sem veszem, hogy viselem, tisztítani pedig nagyon könnyű, teljesen higiénikus. Tudod,  mennyire háklis voltam a higiéniára mindig, most, hogy a babám az első, meg pláne! Megmondom őszintén,  fanyalogva fogtam hozzá az egész intimkelyhezéshez, mert a vér miatt kétségeim voltak. De aztán használat közben rá kellett döbbennem, hogy tulajdonképpen az intimkehely jóval tisztább dolog, mint a tampon vagy a betét! AZ intimkehely egyáltalán nem szárít ki, és nincsenek kellemetlen szagok sem. Ez az évtizedes tamponozás után nagyon meg is lepett!  

kinga_es_csaladja.jpg

A kelyhet kevésszer kell kivennem egy nap, mert tudok vele WC-zni többször is úgy, hogy nem nyúlok hozzá. A tanúsított orvosi szilikon teljesen biztonságosan hosszú órákig vagy akár fél napig is benn lehet, mert a bacik nem tudnak rajta tartósan megtapadni.

Kifőztem első használat előtt az intimkelyhet. Babavizet használtam hozzá, szóval vízkő az nuku volt. Az ürítése, tisztítása gyerekjáték, főként, ha van kisbabád, mert egy rúgkapáló gyerek hajnali négyes átpelenkázásához képest ez semmi. Kiöblíteni egy kézmosással együtt is ki lehet, víz nélkül pedig intimkendővel áttörölni, visszahelyezni, egy idő után már rutin!

Örök hálám üldöz Piri, mert tamponra már 4 hónapja nem költöttem, az intimkehely tökéletesen biztonságos és még csak ki sem szárítja a hüvelyflórám, mint a tampon korábban. Szóval köszi még egyszer, hogy rábeszéltél erre a remek kis találmányra!"

Hát nagyon szívesen Kingám, és puszillak! <3<3

A bejegyzés trackback címe:

https://intimpiri.blog.hu/api/trackback/id/tr9514943230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Intim Piri

Üdv Intim Pirinél! :) Ebben a blogban mindenről szó lesz, ami vörös és forró, azaz menstruáció. Tapasztalati úton fogjuk körbejárni a nőt, a ciklust, a menzeszt, és mindazt, ami ezek mögött van, vagy lehet. Menstruációs kehely, intim higiénia, tapasztalatok a gyakorlatból, hormonális kérdések, ciklus, punci, méhnyak nyák, első és utolsó menzesz, body shaming, body-pride stb stb.... Kövess itt és facebookon, instán is. Ha van véleményed, beszélgessünk! :) Puszi, Piri<3

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

7 fun facts (2) anyák és tinik (1) anya lánya viszony (1) aquatampon (2) átszellőző intimbetét (1) a jó intimkehely (4) barnázás menstruáció után (1) beszámoló (1) beszéljünk a hüvelygombáról (1) Biointimo (2) candida (1) covid (1) COVID19 (1) Covid oltás mellékhatásai (1) Covid vaccina és a menstruáció (1) Covid vaccina mellékhatása (1) cup (1) diéta (1) elsőmensi (1) elsőmenstruáció (1) étkezés (1) fádalom (1) feleletválasztós (1) felvilágosítás (1) fogyókúra (1) free bleeding (1) fürdő (1) hangosinterjú (1) hirtelen hízás (1) hízás (1) hogy menstruálj betéttel tesiórán (1) horvátország (1) hulladékmentes (1) hulladékmentesen (1) hüvely (1) huvelygomba (1) hüvelygomba (2) hüvelyszárazság (1) intermittent fasting (1) intim (7) intimbetét (10) intimhigiénia (8) intimitás (3) intimkehely (11) intimkehely felmérés (1) intimpiri (3) intimtölcsér (7) intim betét (1) intim felvilágosítás (1) intim fertőzés ellen (1) intim kehely (5) intim tölcsér (6) intmbetet (1) karácsony (1) kehelytampon (6) kevés menzesz (1) kevés menzesz okai (1) kevés menzesz oka (1) kezelhető nemibetegség (1) Kis Fekete Barátnő (1) kitöltős teszt (1) konzervatív (1) környezet (1) különleges alkalom varázsa (1) liberális (1) megjött (1) méhnyak (1) méhszáj (1) melegítőtapasz (1) melody cikke (1) Melody cikke (1) mensi (10) mensikehely (3) menstruáció (22) menstruacio (9) menstruációskehely (2) menstruációs betét (2) menstruációs csésze (5) menstruációs hízás (1) menstruációs kehely (7) menstruáció késése (1) menstruáció után barnázás (1) menstruáció vaccina (1) menstruácó (1) menstrual cup (1) menzesz (6) menzesztapasz (1) menzesz téma (2) menzesz után barnázás (1) méretválasztás szempontjai (2) mialapján (2) miért nem jön meg (1) mitől késhet a menzesz (1) mitol keshet a menzesz (1) moshatóbetét (2) moshatobetet (2) mosható betét (3) mosható intimbetét (4) mosható tisztasági betét (1) mosibetét (3) mosibetet (3) nem jön meg (1) nőgyógyász (1) nőiciklus (1) nőidolgok (1) nőifánk (1) nőiség (1) nőititok (1) női ciklus (1) nyaralás (1) nyaralási baki (1) ökolányok (1) óvszer (1) pamuttampon (3) Poppy Pads (2) puncitéma (1) Rossman (1) rossmann (1) rossmann magyarország (1) rossz cukoranyagcsere (1) rossz emlék (1) rozina (1) sikersztori (1) std (1) sulis para (1) szabad vérzés (1) szárnyasbetét (1) személyes élmény (1) szex (1) szexy alkalom (2) szex menstruáció alatt (1) szex menzesz (1) szövetbetét (2) szűz (1) szüzesség (1) szüzesség elvesztése (1) tabu (1) tabutéma (1) tampon (6) tampon használat (4) tampon teszt (1) tampon vagy betét (1) tampon vs kehely (4) tapasztalat (1) (1) tesióra (1) tesióra para (1) testnevelésóra (1) the birds and the bees (1) TLB mini (1) tökéletes kehely (1) TSS (2) ünnepnap (1) utazásitipp (1) vagina (1) védekezés (1) vér (1) veszély (1) villáminterjú (1) virágok és méhecskék (1) vizesedés (1) vízvisszatartás (1) vörös stoptábla (1) zerowaste (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása