Bugyimesék folttól - árvízig
Van az a helyzet, amikor a folttól az árvízig bármi megtörténhet…

Ezt a kis szösszenetet Szandrától (14) kaptam, és rögtön felidézte bennem a régi sulis feszengéseket. Milyen az, amikor egy rögtönzött zsepi-csomaggal a lábad közt „vizesnek” érzed magad, mert nincsen nálad semmi úgy hirtelen.

Szandra (14) „Töri órán tömb-felelés volt, és naná, hogy engem is kiszúrt a tanár. Számítottam már erre, mert hónapok óta nem feleltem. Jegyem még nem volt elég a félév-záráshoz, így hát esedékes volt, hogy a ”tömegmészárlásba” én is bele fogok esni. Iszonyúan féltem, a térdem konkrétan remegett, de mindenre elszántan – vagyis a harisnyám derekában tele gondosan kidolgozott behajtogatott puskákkal – tökmagabiztos arccal lépdeltem ki az első padba. Jah, most vagy mindent, vagy semmit!

Az első két padsor hátra fuss, a felelők beülnek, és amíg az elsők lefelelnek, addig a többiek lelkesen kidolgozhatják a kihúzott témát. A tanár szerint ő jól jár a tömbösítéssel, mert időt takarít meg, de amúgy mi is jól járunk, mert többen, takarásban vígan puskázhatunk. Már ha észrevétlenül ki tudjuk halászni a megfelelő cetlit a harisnyából….

Szerencsére nem én voltam az első felelő, így komótosan elkezdtem írni. Témám: a Felvilágosodás kora…Micsoda hülye egy név ez ennek a kornak! Mintha azelőtt töksötétben éltek volna az emberek! Meg ne felejtsük el azt sem, hogy már az ókorban is volt pl. padlófűtés, amit ugye modern vívmánynak gondolnánk. Huhh, ezt nem írhatom le. Mindegy. Hogy is kezdjem?… Önkéntelenül elindult a bal kezem lefelé a szoknyám irányába. Jézusom, csak erre ne nézzen valaki! Tök félreérthető, és elég égő, de hát mit csináljak?! Ide fért be a legtöbb puska láthatatlanul.

girl-4118072_1920.jpg

Jobb kezem írást mímelve fenn a padon, értő okos arccal felfelé nézek, -haha, mint aki megvilágosodott! Látom közben a tanár pásztázó tekintetét, amint elismerően mosolyogva néz minket végig. Magamban összegezve a „leírtakat” enyhén bólogatok is néhányat,.. Szerencsére rólam gyorsan tovább nézett! A bal ujjaim között már megvan egy cetli! Gyors pillantás lefelé: Oszmán hódoltság Magyarországon. Affenébe! … És ekkor érzek valami nagyon furát-és forrót odalent, ott a legérzékenyebb helyen, és jaj! Jön, feltartóztathatatlanul... Atyaég! Ugye ez nem az, amire gondolok?! Csak nem megjött?! Most?! Sajnos nem tudom felmérni mi jött és mennyi, pláne, hogy ez még csak a kezdet. Ööh, vagyis de! Azt tudom, hogy nem pisiltem be. Haha, ott azért még nem tartok 14 évesen! Viszont azt is tudom, hogy a foltoktól az „árvízig” bármi megtörténhet.

-Ta, -Tanár úr, ki kellene mennem a mosdóba!

Álmatagon kivánszorgok, szinte lábujjhegyen, hogy ne zavarjam a többieket, és sajnálkozva veszem tudomásul, hogy emiatt az egész miatt jóval kevesebb időm lesz kidolgozni a témát. De! Kint azért majd nyugisan jól megkeresem azt a puskát! Haha, szuperr!!… Kiérek a mosdóba, és akkor jövök rá, hogy a felelés elvette a maradék eszemet is. Semmit nem hoztam magammal! Nem, nem, ez nem lehet igaz! A kedvenc intimbetétem ami megmenthetett volna, na abból mondjuk egy darab sem volt nálam amúgy sem. Imádom, mert finom puha és nagyon vékony! Ráadásul irtózatos mennyiséget képes magába szívni. Mi a tanulság? Az ember táskájában legyen mindig intimbetét! Pláne a jobb fajtából, aminek őrült nagy a nedvszívása, hogy kevesebbszer kelljen cserélni. Milyen jó is lett volna, ha mindezt reggel már előre tudom, és berakom. Akkor bezzeg most ki se kellett volna jönnöm. Oh yess, most még egy nyamvadt 10es zsepi sincs nálam! Az egyrétegű WC papírból most le kell tekernem egy félgurigát. Najó, csak 20 kockát, de abból már postagumival lehetne csinálni akár egy bábut is …

WC papírral a lábam között - mintha nem is velem történne mindez - visszatámolygok az osztályba, ahol a tanár már vár. Fintorogva tart valamit a két ujja között, lassan elém emeli és ráncolja a tekintetét. Hajjaj, mi jöhet még?!

-Kedves Szandra, Neked lesz egy B tétel is: Az Oszmán hódoltság Magyarországon!”

A bejegyzés trackback címe:

https://intimpiri.blog.hu/api/trackback/id/tr4814881968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Intim Piri

Üdv Intim Pirinél! :) Ebben a blogban mindenről szó lesz, ami vörös és forró, azaz menstruáció. Tapasztalati úton fogjuk körbejárni a nőt, a ciklust, a menzeszt, és mindazt, ami ezek mögött van, vagy lehet. Menstruációs kehely, intim higiénia, tapasztalatok a gyakorlatból, hormonális kérdések, ciklus, punci, méhnyak nyák, első és utolsó menzesz, body shaming, body-pride stb stb.... Kövess itt és facebookon, instán is. Ha van véleményed, beszélgessünk! :) Puszi, Piri<3

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

7 fun facts (2) anyák és tinik (1) anya lánya viszony (1) aquatampon (2) átszellőző intimbetét (1) a jó intimkehely (4) barnázás menstruáció után (1) beszámoló (1) beszéljünk a hüvelygombáról (1) Biointimo (2) candida (1) covid (1) COVID19 (1) Covid oltás mellékhatásai (1) Covid vaccina és a menstruáció (1) Covid vaccina mellékhatása (1) cup (1) diéta (1) elsőmensi (1) elsőmenstruáció (1) étkezés (1) fádalom (1) feleletválasztós (1) felvilágosítás (1) fogyókúra (1) free bleeding (1) fürdő (1) hangosinterjú (1) hirtelen hízás (1) hízás (1) hogy menstruálj betéttel tesiórán (1) horvátország (1) hulladékmentes (1) hulladékmentesen (1) hüvely (1) hüvelygomba (2) huvelygomba (1) hüvelyszárazság (1) intermittent fasting (1) intim (7) intimbetét (10) intimhigiénia (8) intimitás (3) intimkehely (11) intimkehely felmérés (1) intimpiri (3) intimtölcsér (7) intim betét (1) intim felvilágosítás (1) intim fertőzés ellen (1) intim kehely (5) intim tölcsér (6) intmbetet (1) karácsony (1) kehelytampon (6) kevés menzesz (1) kevés menzesz okai (1) kevés menzesz oka (1) kezelhető nemibetegség (1) Kis Fekete Barátnő (1) kitöltős teszt (1) konzervatív (1) környezet (1) különleges alkalom varázsa (1) liberális (1) megjött (1) méhnyak (1) méhszáj (1) melegítőtapasz (1) melody cikke (1) Melody cikke (1) mensi (10) mensikehely (3) menstruacio (9) menstruáció (22) menstruációskehely (2) menstruációs betét (2) menstruációs csésze (5) menstruációs hízás (1) menstruációs kehely (7) menstruáció késése (1) menstruáció után barnázás (1) menstruáció vaccina (1) menstruácó (1) menstrual cup (1) menzesz (6) menzesztapasz (1) menzesz téma (2) menzesz után barnázás (1) méretválasztás szempontjai (2) mialapján (2) miért nem jön meg (1) mitől késhet a menzesz (1) mitol keshet a menzesz (1) moshatobetet (2) moshatóbetét (2) mosható betét (3) mosható intimbetét (4) mosható tisztasági betét (1) mosibetet (3) mosibetét (3) nem jön meg (1) nőgyógyász (1) nőiciklus (1) nőidolgok (1) nőifánk (1) nőiség (1) nőititok (1) női ciklus (1) nyaralás (1) nyaralási baki (1) ökolányok (1) óvszer (1) pamuttampon (3) Poppy Pads (2) puncitéma (1) Rossman (1) rossmann (1) rossmann magyarország (1) rossz cukoranyagcsere (1) rossz emlék (1) rozina (1) sikersztori (1) std (1) sulis para (1) szabad vérzés (1) szárnyasbetét (1) személyes élmény (1) szex (1) szexy alkalom (2) szex menstruáció alatt (1) szex menzesz (1) szövetbetét (2) szűz (1) szüzesség (1) szüzesség elvesztése (1) tabu (1) tabutéma (1) tampon (6) tampon használat (4) tampon teszt (1) tampon vagy betét (1) tampon vs kehely (4) tapasztalat (1) (1) tesióra (1) tesióra para (1) testnevelésóra (1) the birds and the bees (1) TLB mini (1) tökéletes kehely (1) TSS (2) ünnepnap (1) utazásitipp (1) vagina (1) védekezés (1) vér (1) veszély (1) villáminterjú (1) virágok és méhecskék (1) vizesedés (1) vízvisszatartás (1) vörös stoptábla (1) zerowaste (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása