Aha, Ok! Szóval nem a gólya… hozza?!
Anya, gyere csak, mesélj!

Ebben a bejegyzésben egy olvasónk, Lídia meséli el, hogy kislányként, tiniként és anyaként milyen élményei voltak amikor „a virágok és méhecskék” téma feljött anya és lánya között.

2_dec_16_1.jpg

Én a ‘80as évek elején voltam kamasz, akkoriban még sokkal szemérmesebben kezelték ezt a témát, mint manapság, ugyanakkor már azért nyitottabban is mint a szüleim vagy – még inkább – a nagyi idejében. Emlékszem például, hogy anyukám mindig titkolta, ha épp megjött a vérzése, különösen, amíg kisebb voltam. Az öcsém aki egészen piciként persze simán rátört Anyura a WC-n is -ha éppen hiányolta, - nos ő pedig aztán soha nem tudhatott róla... Egyszer egy bűvész ügyességével kiberhelt a gondosan eldugott csomagból egy darabot, majd selypegve megkérdezte a betétről, hogy az micsoda. Kis kezecskéjével diadalittasan fel is mutatta hozzá. Anyám a legnagyobb zavarában előadta, hogy az bizony „Apu szaxofon szettjéhez használatos, és tegyük is gyorsan vissza, ha nem akarjuk megharagítani!" Nem tudom, hogy juthatott ez eszébe, -épp ez a közenincs' hangszer, méghozzá ennyire zsigerből, - de profi módon terelte le a témát Apára.

Nem egy vicces szituáció származott még abból, amikor Anyukám igyekezett elrejteni a menstruációs segédeszközöket, az öcsém pedig próbált úgy tenni, mintha sikerült volna a titkolózás. Kicsit nagyobb-gyerek korunkban persze már nem volt mese. Nem lehetett nem észrevenni - leginkább a nagy igyekezet miatt -, hogy nyilván épp aktuális a vérzése.

a8df8e24428c3d44f56fd40046c16205.png

Viszonylag gyorsan megtudtam, hogy hogyan is “készül” a gyermek, és a legtöbb kortársamhoz hasonlóan, velem sem édesanyám közölte ezt. Alsó tagozatban, a napköziben egy enciklopédiában rábukkantam egy szócikkre, ami ugyan szűkszavú volt, de összefoglalt mindent. Én addig semmit nem tudtam erről, így nagyon megdöbbentő élmény volt ez a dolog. Gondolom, vannak gyerekek, akik ilyenkor még kíváncsibbá válnak, és kérdezősködni kezdenek... hát én nem ezt tettem.

Édesanyám szégyenlősségből, és -mert meg akart óvni, -sokáig nem hozta fel a témát, nekem pedig eszembe sem jutott kérdezni róla.

Már javában kiskamasz voltam, amikor beszélgetés közben egyszer csak témát váltottunk, és hirtelen ciklusról, menstruációról és gyermekvállalásról kezdett beszélni. Kérdezni még ekkor sem mertem, csak amikor a mondandója végére ért, akkor szóltam, hogy OK, én ezt már évek óta tudom.

Nem mondtam ki, de akkor megbántva éreztem magam azért, mert úgy gondoltam, korábban nem volt őszinte velem, és nem tartott elég érettnek ahhoz, hogy felvilágosult legyek. Ma már persze tudom, hogy csak meg akart óvni, mivel nem minden életkor alkalmas a téma egyenes vonalú felboncolására, de amikor eljött az én időm, és én is anyává váltam,, igyekeztem ettől azért másképp csinálni.

Soha nem titkoltam semmit a lányom elől. Mindig igyekeztem természetesen kezelni a ciklusomat, bár bevallom, nem volt mindig egyszerű. Sokszor kicsit zavarban voltam... de pont azért, mert nem akartam, hogy ő is hasonlóan zavarban legyen később, esetleg szégyellje a testét. Én túlléptem a saját zavarodottságomon. Ha megkérdezte, mi történik velem most, miért járok ki olyan gyakran a mosdóba, elmondtam neki, hogy épp megjött. Ha megkérdezte, micsoda, elmeséltem- és úgy, mint egy pozitív dolgot.

d28f4d29da344d36b38a76544c5c075d.png

Persze egy bizonyos határt én is szabtam. Ahány ház, annyi szokás. Van ahol az anyák a gyermekeik előtt cserélnek betétet, de én ilyen messzire azért nem mentem. Ugyanakkor arra figyeltem, hogy kellő felvilágosítást kapjon. Vagy ha ő kérdezett, pironkodás nélkül igyekeztem részletesen válaszolni és beszélgetni vele, hogy úgy érezze, ez a menstruációs és általában bármilyen intim téma tényleg nem tabu.

Mért is kellene annak lennie, amikor havi egyszer ezen minden lánynak/nőnek át kell esnie? Miért is lenne, amikor nagyon fontos, hogy ne kezdjen felelőtlenül szexuális vagy akármilyen párkapcsolatot? Miért is lenne tabu -pont nekem – az ő teste, amikor én szültem, és abban fejlődik majd ki az unokám is?

Ha van egy anyának hosszú távú felelőssége, akkor az egyik legfontosabb hogy ne piruljon amikor a lányai/ fiai intim dolgokról kérdezik. Azzal csak (újabb) gátakat emelhet maga és gyermeke közé. Sokaknak ez egy nagyon nehéz dolog, mert sok családban az intim téma valóban évezredes tabu, - és mindegy hogy éppen 2017-et írunk – így az ember lányának erőt kell vennie a beidegződésein.

Menstruációs eszköz-váltás kapcsán is,  pl az én édesanyám – hasonlóan sok kortársához - régimódian ragaszkodott a "régi jó dolgokhoz". Nagyon sokáig vattát használt, és csak nagyon későn váltott betétre. Én kicsit dacoltam a hagyománytisztelettel ezen a téren, mert csakazértis elsőre betétet vettem, később pedig tampont. Dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy én már előbbre tartok, hiszen attól ő nagyon idegenkedett. Persze a használatáról nem voltak kellő információim.

Mire anya lettem a saját bőrömön tapasztaltam ki a termékeket és a testem változásait. A lányomnak én már mindenről meséltem, amiről csak tudtam, részben azért, hogy ő már kellően körültekintő legyen, részben pedig azért is, hogy kezelje nyitottan a témát, és ő is merje velem megosztani az intim tapasztalásait.

2_dec_16_3.jpg

Ennek meg is lett a gyümölcse, mert közöttünk a lányommal egy sokkal kiegyensúlyozottabb segítőbb kommunikáció jött létre ilyen téren, mint ami az Édesanyám és énközöttem volt. Pl. több éve zömében intimkelyhet használok, méghozzá éppen az ő tanácsára.

A kislányom, aki számomra mindig kislány marad, ma már igazi, modern nő, aki nem titkolja a ciklusát, ha pedig nőgyógyászati problémája van, nem szégyelli elmondani és segítséget kérni. Szerintem ez nagyon fontos. Én pedig roppant büszke vagyok rá... és ha minden a tervek szerint alakul, hamarosan büszke nagymama is lehetek!”

Lídia (52)

A bejegyzés trackback címe:

https://intimpiri.blog.hu/api/trackback/id/tr5413505825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Intim Piri

Üdv Intim Pirinél! :) Ebben a blogban mindenről szó lesz, ami vörös és forró, azaz menstruáció. Tapasztalati úton fogjuk körbejárni a nőt, a ciklust, a menzeszt, és mindazt, ami ezek mögött van, vagy lehet. Menstruációs kehely, intim higiénia, tapasztalatok a gyakorlatból, hormonális kérdések, ciklus, punci, méhnyak nyák, első és utolsó menzesz, body shaming, body-pride stb stb.... Kövess itt és facebookon, instán is. Ha van véleményed, beszélgessünk! :) Puszi, Piri<3

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

7 fun facts (2) anyák és tinik (1) anya lánya viszony (1) aquatampon (2) átszellőző intimbetét (1) a jó intimkehely (4) barnázás menstruáció után (1) beszámoló (1) beszéljünk a hüvelygombáról (1) Biointimo (2) candida (1) covid (1) COVID19 (1) Covid oltás mellékhatásai (1) Covid vaccina és a menstruáció (1) Covid vaccina mellékhatása (1) cup (1) diéta (1) elsőmensi (1) elsőmenstruáció (1) étkezés (1) fádalom (1) feleletválasztós (1) felvilágosítás (1) fogyókúra (1) free bleeding (1) fürdő (1) hangosinterjú (1) hirtelen hízás (1) hízás (1) hogy menstruálj betéttel tesiórán (1) horvátország (1) hulladékmentes (1) hulladékmentesen (1) hüvely (1) huvelygomba (1) hüvelygomba (2) hüvelyszárazság (1) intermittent fasting (1) intim (7) intimbetét (10) intimhigiénia (8) intimitás (3) intimkehely (11) intimkehely felmérés (1) intimpiri (3) intimtölcsér (7) intim betét (1) intim felvilágosítás (1) intim fertőzés ellen (1) intim kehely (5) intim tölcsér (6) intmbetet (1) karácsony (1) kehelytampon (6) kevés menzesz (1) kevés menzesz okai (1) kevés menzesz oka (1) kezelhető nemibetegség (1) Kis Fekete Barátnő (1) kitöltős teszt (1) konzervatív (1) környezet (1) különleges alkalom varázsa (1) liberális (1) megjött (1) méhnyak (1) méhszáj (1) melegítőtapasz (1) melody cikke (1) Melody cikke (1) mensi (10) mensikehely (3) menstruáció (22) menstruacio (9) menstruációskehely (2) menstruációs betét (2) menstruációs csésze (5) menstruációs hízás (1) menstruációs kehely (7) menstruáció késése (1) menstruáció után barnázás (1) menstruáció vaccina (1) menstruácó (1) menstrual cup (1) menzesz (6) menzesztapasz (1) menzesz téma (2) menzesz után barnázás (1) méretválasztás szempontjai (2) mialapján (2) miért nem jön meg (1) mitol keshet a menzesz (1) mitől késhet a menzesz (1) moshatobetet (2) moshatóbetét (2) mosható betét (3) mosható intimbetét (4) mosható tisztasági betét (1) mosibetet (3) mosibetét (3) nem jön meg (1) nőgyógyász (1) nőiciklus (1) nőidolgok (1) nőifánk (1) nőiség (1) nőititok (1) női ciklus (1) nyaralás (1) nyaralási baki (1) ökolányok (1) óvszer (1) pamuttampon (3) Poppy Pads (2) puncitéma (1) Rossman (1) rossmann (1) rossmann magyarország (1) rossz cukoranyagcsere (1) rossz emlék (1) rozina (1) sikersztori (1) std (1) sulis para (1) szabad vérzés (1) szárnyasbetét (1) személyes élmény (1) szex (1) szexy alkalom (2) szex menstruáció alatt (1) szex menzesz (1) szövetbetét (2) szűz (1) szüzesség (1) szüzesség elvesztése (1) tabu (1) tabutéma (1) tampon (6) tampon használat (4) tampon teszt (1) tampon vagy betét (1) tampon vs kehely (4) tapasztalat (1) (1) tesióra (1) tesióra para (1) testnevelésóra (1) the birds and the bees (1) TLB mini (1) tökéletes kehely (1) TSS (2) ünnepnap (1) utazásitipp (1) vagina (1) védekezés (1) vér (1) veszély (1) villáminterjú (1) virágok és méhecskék (1) vizesedés (1) vízvisszatartás (1) vörös stoptábla (1) zerowaste (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása